MinaBlog

Valamikor pár hete Nyuszit megkeresték egy újságtól, hogy ugyan meséljen már a volt munkahelyéről. Természetesen nem mesélt. Abszolút udvariasan nemet mondott, majd megkérdezte, hogy honnan tudja a számát, mire a pasi mondta, hogy egy volt kollégától kapta. A dolog ennyiben is maradt.

Ma engem talált meg a jelek szerint egy másik firkász, csak sokkal bunkóbb kivitelben. Többé-kevésbé egy helyen dolgoztunk, így annyira nem volt meglepő. Én is udvariasan elutasítottam, és én is megtudakoltam, hogy kitől van meg a számom. Azóta ugyanis váltottam minimum egyszer számot, ha nem kétszer. A válasz elmaradt, mert megszakadtunk. Ha fontos lett volna neki a válasz, talán visszahív. És talán számmal hív, ha korrekt lenne…

De nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy szombat este valaki veszi a fáradtságot, és volt munkahely miatt hívogat. És nem azért nem nyilatkoztam volt munkahelyről, mert olyan lojális vagyok, vagy mert olyan kedvesek és aranyosak voltak ott velem. Sőt, le is járt már a titoktartási nyilatkozatom, mint ahogy Nyuszimnak is. Nem szerettem se a volt főnökömet, se a feleségét, se a szeretőiket meg csicskásaikat, mesélni is tudnék sok mindenről, de minek? Egyszer úgyis felelni fognak (és a karmájuk is jó mocskos már), de csak maguknak köszönhetik. Amennyi pénzt loptak, ahogy az embereikkel bántak, alázták, a túlórák, amiket még csak el sem ismernek, mert neked azt boldogan és dalolva kell vállalnod. Az egy dolog, hogy ki sem fizetik, de örüljél, hogy nem neked kell fizetned azért a hatalmas megtiszteltetésért, hogy 1, esetleg 2 héten át éjjel nappal velük kell lenned szeminárium címszó alatt, elvált anyaként hátrahagyva a 2 gyerekedet. Hogy miről szól nála a szeminárium, arról ne is beszéljünk. Egy hatalmas nagy félreértés, egy hatalmas félremagyarázása, elferdítése valaminek, amit még csak fel sem fog. Egy mondatban azt tudnám mondani a volt munkahelyemről, hogy egy gyerekes elmebeteg megalomániája sok sok pénzért. Amit természetesen nem ő keres meg, nem is a kedves felesége, de azért a másik cég emberei, akiknek a tudatát-elméjét-szívét nem tudják megvenni, de még eltiporni sem, azok természetesen k*csög, szemetek, parasztok, stb stb. És most nagyon finom és nőies voltam, és nem olyan kocsis stílusban nyomtam, ahogy sokszor végighallgattam. Nos, igen. Valószínűleg egy igen érdekes cikk kerekedne ebből, de nem én leszek a mesélő. Jó pár volt dolgozó van, aki sokkal jobban érzi magát kihasználva, megalázva. Én erre a volt munkahelyre csak egy dolgot tudok mondani, amit egyszer már megírtam:  Szabó Lőrinc “Az óriás intelme”

“Ha egy hajszálat százfelé hasítasz
s minden új szálat megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Hogyha egy lelket százfelé hasítasz,
mint egy hajszálat, s megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Így üthetsz engem, pöröllyel hasíthatsz,
dobhatsz kutyák és fűrészek elé,
porrá törhetsz, megrághatsz, tűzre vethetsz
ha szétmorzsoltál százszor száz felé
és tovább gyilkolni már képtelen vagy,
ami maradtam, az is végtelen nagy,

Mert belőlem egy örök óriás szól,
kit száz bilincsed húzott lefelé:
eltemettél, mégis újjászülettem
s mosolyogva állok színed elé:
egy hajszálam felfogni képtelen vagy,
istened vagyok, egy és végtelen nagy.”