MinaBlog

Néha úgy érzem, ezt csinálom munka címszóval. És most nem a romantikus művészeti értékére gondoltam, hanem a végeláthatatlanságáról és értelmetlenségéről. Pedig olyan jól néz ki, mi?

2 comments

Mire este odajutnék, hogy írjak pár sort, addigra azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány.
Lezajlott a farsang, a fiuk ninják voltak, mint mindig, Nyuszi még mindig a világ legfinomabb palacsintáját süti, a nagy cég meg nem fizet a kis cégnek. Egy szóval – minden a régi . Én nem vagyok már beteg vagy 2 hete (woooow, le is kopogom), és egyébként két betegség között Szívem azzal stresszel, hogy mikor legyen az esküvőnk. Mintha lenne rá időnk, ja. Ohh, és még azon filózgatunk, hogy előbb esküvő vagy kertes ház? És ha esküvő, akkor hol és milyen? Kettesben egy tengerparton, max a fiukkal, vagy egy „rendes” családi esküvőt zenekarral, rokonokkal, barátokkal fehér sátrakban egy romantikus tóparton? Hmmm… Majd kitalálom. Majd. Egy év múlva. Vagy kettő. Vagy tíz, hehe… Vagy tíz hónap múlva? Vagy addigra Szívem már kitalálja, és meg is rendezi…? Huhh…

Tegnap egy egészen pörgős nap volt. Délelőtt megnéztük a Voltot, délután meg elmentünk Normafára bobozni, mivel nagy pelyhekben hullt a hó.

A Volt nagyon nagyon aranyos rajzfilm volt! 100x jobban ajánlom, mint a Cincin lovagot. Abszolút amerikai rajzfilm, de hát, istenem, végül is rajzfilm. De tele van poénokkal .

Normafára meg elég későn értünk ki, már aggódtunk is, hogy csak párat csúszhatnak a fiuk, és sötét lesz, de mivel köd volt fent, így egész sokáig lehetet csúszni.