Archive for November, 2008
My Sincere Appreciation
Mongóliában a szülinapomon mindig hó volt. Mert hogy az ilyenkor van… És ilyenkor –5 / -10 fokok vannak meg sok sok havacska!!!
. Imádom!!! És itt Magyarországon nem is igazán emlékszem olyanra, hogy ennyi hó lett volna november végén. Vagy hogy egyáltalán lett volna hó. Nagyon tetszik
.
Csodás
Délelőtt elindultam Balatonra a legnagyobb hóesésben. Velencéig olyan jó kis hóvihar volt, hogy be kellett kapcsolni a ködlámpát, különben nem látszom. Esett kint a hó, az autóban meleg volt, jó tempóban haladtam, így nem féltem, hogy az árokban végzem, meg az út is jó járható volt, és közben Nyuszira meg a fiukra gondoltam, akik otthon várnak. És bekapcsoltam a rádiót, és ez ment…:
No comments…
Az ember néha magányos. Most egy kicsit én is az vagyok. Itt van Szívem, itt vannak a fiaim, velem vannak, mellettem, de én a gondolataimmal akkor is egyedül vagyok. Talán mert nem tanultam meg megosztani őket másokkal. Vagy mással. Talán mert egyke vagyok, és kis koromban is magamban voltam, míg mások a testvérüket macerálták. De az is lehet, hogy eleve ilyen kis béndzsa vagyok, és akkor is ilyen lennék, ha 20 testvérem lenne. Nem tudom. Nem is tudom már meg. Azt viszont tudom, hogy sok dolgot nem tudok kiadni magamból. Most épp őrlődöm. Épp rág valami ott legbelül. De nem tudok mit kezdeni vele. Se elmondani nem tudom, se leírni. Megfogni se… Olyan, mint egy fény foltocska (nem tudom, hogy hívják magyarul…oroszul nap-nyuszinak hívják “солнечный зайчик”
), amit az órád vetít a falra, de ha elmozdítod a karod, hogy megérintsd, akkor eltűnik… És azt sem tudom megfogalmazni, hogy jó vagy rossz érzéseket kelt-e bennem… Talán pont az a bajom, hogy nem tudok olyat kérni senkitől (pedig Nyuszitól lehet, tudom), hogy „Segíts, de nem tudom hogyan”…
4 comments
Ha saját vállakozásod van…:
5 dolog, ami NEHÉZ, ha saját vállalkozásod van:
1. A bizonytalanság. Soha nem tudod, hogy milyen lesz a következő hónap vagy hét. Sőt, igazából a következő napot sem látod.
2. Az elején beleölsz egy valag pénzt. Aztán még a többszörösét, hogy túl is éld az első időket.
3. A felelősség csak a tiéd. Nagyon észnél kell lenni, és semmit nem vehetsz félvállról.
4. A munkaidő nem 9-től 5-ig tart, hanem a nap 24 órájában.
5. Mindent neked kell befizetni. És méghozzá időben. Nem mondhatod azt se az alkalmazottnak, se az Apehnak, senkinek, hogy „bocs, majd később”.
5 dolog, ami JÓ, ha saját vállalkozásod van:
1. Saját magad osztod be az idődet. Ha beteg a gyerek, akkor sem kell senki kegyét lesned, hogy korábban hazamehess. Ne adj’isten, otthon is maradj…
2. Nincs az a bizonyos főnök.
3. Olyan kompromisszumokat hozol meg, amik még beleférnek, és nem kell lelkileg megerőszakolnod magad.
4. A kihívás.
5. A SAJÁTOD!!!!!
2 comments
Palacsinta este 10kor
És igen!!!! Nyuszimnak van a világon a leg-leg-legfinomabb palacsintája az egész világon!!!!! Imádom!!!!!!!!! Köszönöm szépen, kicsi Szívem!!!!!
9 commentsIzgi este
Én este 9-ig dolgoztam. Addig Nyuszi otthon volt a nyuszifiukkal. És el kellett magyaráznia, hogy mi az az intézet, és milyen gyerekek vannak ott és miért. Azt mondta, megizzadt rendesen, hogy az igazat mondja el, de mégse legyen tőle depressziós a Bebe… Sikeresen vette a pályát, én se csinálhattam volna jobban.
Majd a fiuk észrevették Puffancska meg Fehérke szerelmi csatározását, és imitálni próbálták azzal, hogy az egyikük puszit akart adni a másiknak, aki jól lerugdosta magáról, majd szerepet cseréltek, és közben az aikidóban ismeretes földharccal zúzták egymást. Így Nyuszi elmagyarázta nekik, hogy a fiuk nem puszizkodnak fiukkal, mert általában azt a lányokkal gyakorolják. A lányok meg a fiukkal. Általában. De ők kifejezték, hogy igazából per pill ők senkivel sem óhajtanak puszizkodni, csak hörcsögösdit játszanak. Röviden, amíg én a Neandervölgyiek kipusztulásáról olvasgattam és arra vártam, hogy zárhassak, addig a Nyuszim egyik sokkból a másikba esett, és annak tudta be ezt az estét, hogy kimaradt a pelenkázásokból meg hányásos rugdalózók cserélgetéséből.
