MinaBlog

Jó, jó itt vagyok. Az ember lánya épp eltűnne csendben, mert már ellustult és eltunyult koncentrál az új évre és a meg nem tett fogadalmakra. Szóval BÚÉK Nektek is . Nagyon rendes és kedves tőletek, hogy nem hagytok szépen kint maradni Bécsbe…igaz, nem is nagyon tudnék ott kint maradni. Minden alkalommal rájövök, hogy mennyire nem szeretem a német nyelvet. Hát ez van. De legalább évente párszor egy bevásárlás erejéig azért még el lehet hallgatni ezt a kemény karattyolást. És most elnézést kérek azoktól, akik szeretik a német nyelvet. Jelzem, nem az emberekkel van gondom, csak a nyelvvel. Habár, valószínűleg ez is az én saram, mert nem értem, mit kattognak meg raccsolnak össze . De mások meg az orosszal vannak így…

Na szóval, voltunk Bécsben, ettünk ilyen würst-et meg olyan würst-et. Ittunk forralt bort. Illetve azt csak én, mert Nyuszi vezetett. Ő inkább sütit evett még. Megnéztünk mindenféle szép csilivili karácsonyi díszkivilágítást, mindenféle boltost meg kirakodó vásárost. Ja, meg fáztunk, as always, hiába öltöztünk fel jó alaposan meg rétegesen. Szóval, minden olyan volt, mint minden évben. Tudnám, hogy mégis miért akarunk minden évben kimenni, ha úgyis tudjuk, hogy mi fog történni… Hmmm, majd ha nagy leszek, rájövök. És akkor majd meg is írom, ígérem

Megyünk ma délután Karácsonyi vásárra Bécsbe!!!
Megyünk ma délután Karácsonyi vásárra Bécsbe!!!
Megyünk ma délután Karácsonyi vásárra Bécsbe!!!
Ooooo jeeee

Azért kaptam én jót is a volt munkahelyemtől. Egész pontosan 2 dolgot:

1. A Nyuszimat.
2. Tudom, hogy milyen főnök NEM leszek soha.

Ezúton köszönöm szépen…

Valamikor pár hete Nyuszit megkeresték egy újságtól, hogy ugyan meséljen már a volt munkahelyéről. Természetesen nem mesélt. Abszolút udvariasan nemet mondott, majd megkérdezte, hogy honnan tudja a számát, mire a pasi mondta, hogy egy volt kollégától kapta. A dolog ennyiben is maradt.

Ma engem talált meg a jelek szerint egy másik firkász, csak sokkal bunkóbb kivitelben. Többé-kevésbé egy helyen dolgoztunk, így annyira nem volt meglepő. Én is udvariasan elutasítottam, és én is megtudakoltam, hogy kitől van meg a számom. Azóta ugyanis váltottam minimum egyszer számot, ha nem kétszer. A válasz elmaradt, mert megszakadtunk. Ha fontos lett volna neki a válasz, talán visszahív. És talán számmal hív, ha korrekt lenne…

De nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy szombat este valaki veszi a fáradtságot, és volt munkahely miatt hívogat. És nem azért nem nyilatkoztam volt munkahelyről, mert olyan lojális vagyok, vagy mert olyan kedvesek és aranyosak voltak ott velem. Sőt, le is járt már a titoktartási nyilatkozatom, mint ahogy Nyuszimnak is. Nem szerettem se a volt főnökömet, se a feleségét, se a szeretőiket meg csicskásaikat, mesélni is tudnék sok mindenről, de minek? Egyszer úgyis felelni fognak (és a karmájuk is jó mocskos már), de csak maguknak köszönhetik. Amennyi pénzt loptak, ahogy az embereikkel bántak, alázták, a túlórák, amiket még csak el sem ismernek, mert neked azt boldogan és dalolva kell vállalnod. Az egy dolog, hogy ki sem fizetik, de örüljél, hogy nem neked kell fizetned azért a hatalmas megtiszteltetésért, hogy 1, esetleg 2 héten át éjjel nappal velük kell lenned szeminárium címszó alatt, elvált anyaként hátrahagyva a 2 gyerekedet. Hogy miről szól nála a szeminárium, arról ne is beszéljünk. Egy hatalmas nagy félreértés, egy hatalmas félremagyarázása, elferdítése valaminek, amit még csak fel sem fog. Egy mondatban azt tudnám mondani a volt munkahelyemről, hogy egy gyerekes elmebeteg megalomániája sok sok pénzért. Amit természetesen nem ő keres meg, nem is a kedves felesége, de azért a másik cég emberei, akiknek a tudatát-elméjét-szívét nem tudják megvenni, de még eltiporni sem, azok természetesen k*csög, szemetek, parasztok, stb stb. És most nagyon finom és nőies voltam, és nem olyan kocsis stílusban nyomtam, ahogy sokszor végighallgattam. Nos, igen. Valószínűleg egy igen érdekes cikk kerekedne ebből, de nem én leszek a mesélő. Jó pár volt dolgozó van, aki sokkal jobban érzi magát kihasználva, megalázva. Én erre a volt munkahelyre csak egy dolgot tudok mondani, amit egyszer már megírtam:  Szabó Lőrinc “Az óriás intelme”

“Ha egy hajszálat százfelé hasítasz
s minden új szálat megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Hogyha egy lelket százfelé hasítasz,
mint egy hajszálat, s megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Így üthetsz engem, pöröllyel hasíthatsz,
dobhatsz kutyák és fűrészek elé,
porrá törhetsz, megrághatsz, tűzre vethetsz
ha szétmorzsoltál százszor száz felé
és tovább gyilkolni már képtelen vagy,
ami maradtam, az is végtelen nagy,

Mert belőlem egy örök óriás szól,
kit száz bilincsed húzott lefelé:
eltemettél, mégis újjászülettem
s mosolyogva állok színed elé:
egy hajszálam felfogni képtelen vagy,
istened vagyok, egy és végtelen nagy.”

Nyuszimnak nemrég volt a 29-ik szülinapja. És azt mondta, hogy 1 év múlva 30 lesz. Eddig OK. De utána azt mondta, hogy a 30-ik szülinapjáig ő bizony megházasodik. Jajjj…
Pedig én nem szeretnék majd még egy válást…

Múlt héten elutaztunk Krk szigetre, majd onnan Rab szigetre, ugyanis azt mondták a barátnőim, hogy Rab-on van legközelebb homokos strand. Mármint közelebb, mint Dalmácia. És bizony mennyire igazuk volt!!! Gyönyörű homokos partja van, nagyon jó szállást találtunk (strandtól kb 100 méter, a terasza a tengerre nyílik és nagyon finom reggelivel). Most csak ketten utaztunk Nyuszival, feltérképeztük az utat, és holnap majd elindulunk vissza négyen. Majd egy hétig a fiuk az apjuknál voltak, de már nagyon várták, hogy ők is mehessenek. Szóval indultunk édes kettesben hajnal 4-kor, megreggeliztünk útközben, és kb 10 óra körül Krk szigeten voltunk. Ott szívtunk egy kicsit baromi nagyot, mert keresztül autóztunk egész Krk-en Baskáig, mire kiderült, hogy ott már 2 éve megszűnt a komp, ami elvitt volna Rab szigetre. Azért nem akartunk Krk-en maradni, mert ott nagyon sziklás a part, nagyon köves az alja, és tele van tengeri sünökkel. Read more

Nyuszival már lassan 2 és fél éve vagyunk együtt!!! És még egyszer sem voltunk kettesben nyaralni… . Azaz voltunk egy-egy napot itt-ott, vagy nyaralni a fiukkal négyesben, de kettecskén még nem voltunk! Szerintem a párok 99%-a azzal kezdi a közös nyarat, hogy elmennek együtt valahova nyaralni. Akár csak pár napra is a „Az olyan romantikus!!!” felkiáltással. Nos, mi még nem voltunk… És ez már a 3-ik nyarunk együtt. Hmm… Így eldöntöttük, hogy amíg a fiuk apjuknál vannak, mi elmegyünk pár napra Horvátországba! Szóval, ha bárki tud valami jó helyet ajánlani, valami jó szállodát/panziót/apartmant, vagy csak van valami nagyon fontos év/vagy hasznos infója, please, írja meg nekem, jó? Voltam már párszor Horvátországban, de hátha valakinek van valami nagyon tuti helye . Az infókat előre is köszönöm, ígérem, elmesélek majd mindent . Vagy majdnem mindent

Tegnap este Tankcsapda koncerten voltunk a Szigeten!!! Sok új dolog nem történt, csak ami általában a Szigeten szokott ilyenkor: hatalmas tömeg, no parkoló, csomó részeg és majdnem részeg, csomó ember 10 és 90 év között, sátrak, kosz, szemét a fűben, hangos zene/távolról valami elmosódott zene, megint tömeg, kaja/pia, cigi/pálesz, hülye emberek, színes emberek, beb*szott emberek, sör homokozó vödörben, földön és egymáson fetrengő párok, sor a pénztárnál és a házasságkötő sátor előtt. A koncert maga jó volt, főleg a ráadás, igaz, így is csupa ismeretlen szám. No de sebaj, én jól elvoltam. Nyuszim nem győzött aggódni miattam, hogy tényleg jól vagyok-e, pedig én tényleg jól éreztem magam. Hmm, legközelebb vele is meg kell itatni pár pálinkát. A mézes meggyes jó volt, jelentem. Egy szóval jó volt. Megvolt a egyszer/2 évente, ennyi nekem elég is. Az emberekről lehetne egy külön posztot írni, de félek, nagyon hosszú lenne. Meg unalmas is. Mert az emberek mindig emberek. És mindig egyformák.

De egy dolog nagyon igaz a Szigetre: amikor már elég messze jársz Szigettől, akkor olyan valószínűtlennek tűnik az egész. Minden megszürkül és hétköznapi lesz.

Nyuszim megint abban leli pillanatnyi örömét, hogy esküvővel fenyegetőzik. A különbség csak az, hogy most már nem nézek rá se csúnyán, se ijedten és nem is fagyok le, mint egy rossz windows. Igaz, nem is tapsikolok (még) örömömben, de ami késik, az nem múlik, ugyebár… Max nem siet… De azért persze elgondolkoztam azon, hogy milyen is lesz majd a mi esküvőnk. Az első esküvőm (exférjel) nem olyan volt, mint ahogy álmaimban képzeltem. Igaz, sehogy nem képzeltem. Csak úgy jött, lett, vége volt. Nos, pont ez az, ami gondolkodóba ejtett. Általában minden kislány álmodozik arról, hogy milyen lesz az a Nagy Nap. Milyen habos-babos fehér ruhája lesz, mekkora uszálya és milyen haja lesz, hol lesz és kivel. Én meg nem emlékszem semmi ilyen álmodozásra. Biztos velem van a gond… Mostanában több barátnőm is boldogan mesélte, hogy milyen lesz az ő esküvője. Hogy hol lesz, milyen templomban vagy melyik Bazilikában, milyen ruhája lesz, és ki csinálja majd a haját meg a sminkét, hogy kérik majd meg a kezét és stb., stb., stb. Nekik van egy ÁLMUK, amit majd meg fognak ÉLNI. Vagy nem. És akkor jöhet a hiszti… . Hmm, ha így nézem, akkor lehet, nem is olyan nagy baj az, hogy nincs konkrét elképzelésem az esküvőmről… Elég, ha Gábornak van

Szombat este voltunk Anka barátnőm esküvőjén. Először a templomi esküvő volt. Egész szombaton ruháért rohangáltunk, voltunk Zara-ban, onnan Westendbe ebédelni, onnan ki az Árkádba, és mire hazaértünk, legszívesebben lefeküdtünk volna aludni. De nem, hősök voltunk, összeszedtük magunkat, és mire készen lett a sminkem, a hajam – na akkor ért el minket a vihar! Előtte 36 fok volt, de mire kirohantunk az autóhoz majdnem cérnáig áztunk, és vagy 16 fokot mutatott a hőmérő. Majdnem eltévedtünk, mert a Városligeti fasoron 2 templom is van, és nyilván mindkettőben épp esküvő zajlott.

Read more