MinaBlog

Azért kaptam én jót is a volt munkahelyemtől. Egész pontosan 2 dolgot:

1. A Nyuszimat.
2. Tudom, hogy milyen főnök NEM leszek soha.

Ezúton köszönöm szépen…

Valamikor pár hete Nyuszit megkeresték egy újságtól, hogy ugyan meséljen már a volt munkahelyéről. Természetesen nem mesélt. Abszolút udvariasan nemet mondott, majd megkérdezte, hogy honnan tudja a számát, mire a pasi mondta, hogy egy volt kollégától kapta. A dolog ennyiben is maradt.

Ma engem talált meg a jelek szerint egy másik firkász, csak sokkal bunkóbb kivitelben. Többé-kevésbé egy helyen dolgoztunk, így annyira nem volt meglepő. Én is udvariasan elutasítottam, és én is megtudakoltam, hogy kitől van meg a számom. Azóta ugyanis váltottam minimum egyszer számot, ha nem kétszer. A válasz elmaradt, mert megszakadtunk. Ha fontos lett volna neki a válasz, talán visszahív. És talán számmal hív, ha korrekt lenne…

De nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy szombat este valaki veszi a fáradtságot, és volt munkahely miatt hívogat. És nem azért nem nyilatkoztam volt munkahelyről, mert olyan lojális vagyok, vagy mert olyan kedvesek és aranyosak voltak ott velem. Sőt, le is járt már a titoktartási nyilatkozatom, mint ahogy Nyuszimnak is. Nem szerettem se a volt főnökömet, se a feleségét, se a szeretőiket meg csicskásaikat, mesélni is tudnék sok mindenről, de minek? Egyszer úgyis felelni fognak (és a karmájuk is jó mocskos már), de csak maguknak köszönhetik. Amennyi pénzt loptak, ahogy az embereikkel bántak, alázták, a túlórák, amiket még csak el sem ismernek, mert neked azt boldogan és dalolva kell vállalnod. Az egy dolog, hogy ki sem fizetik, de örüljél, hogy nem neked kell fizetned azért a hatalmas megtiszteltetésért, hogy 1, esetleg 2 héten át éjjel nappal velük kell lenned szeminárium címszó alatt, elvált anyaként hátrahagyva a 2 gyerekedet. Hogy miről szól nála a szeminárium, arról ne is beszéljünk. Egy hatalmas nagy félreértés, egy hatalmas félremagyarázása, elferdítése valaminek, amit még csak fel sem fog. Egy mondatban azt tudnám mondani a volt munkahelyemről, hogy egy gyerekes elmebeteg megalomániája sok sok pénzért. Amit természetesen nem ő keres meg, nem is a kedves felesége, de azért a másik cég emberei, akiknek a tudatát-elméjét-szívét nem tudják megvenni, de még eltiporni sem, azok természetesen k*csög, szemetek, parasztok, stb stb. És most nagyon finom és nőies voltam, és nem olyan kocsis stílusban nyomtam, ahogy sokszor végighallgattam. Nos, igen. Valószínűleg egy igen érdekes cikk kerekedne ebből, de nem én leszek a mesélő. Jó pár volt dolgozó van, aki sokkal jobban érzi magát kihasználva, megalázva. Én erre a volt munkahelyre csak egy dolgot tudok mondani, amit egyszer már megírtam:  Szabó Lőrinc “Az óriás intelme”

“Ha egy hajszálat százfelé hasítasz
s minden új szálat megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Hogyha egy lelket százfelé hasítasz,
mint egy hajszálat, s megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Így üthetsz engem, pöröllyel hasíthatsz,
dobhatsz kutyák és fűrészek elé,
porrá törhetsz, megrághatsz, tűzre vethetsz
ha szétmorzsoltál százszor száz felé
és tovább gyilkolni már képtelen vagy,
ami maradtam, az is végtelen nagy,

Mert belőlem egy örök óriás szól,
kit száz bilincsed húzott lefelé:
eltemettél, mégis újjászülettem
s mosolyogva állok színed elé:
egy hajszálam felfogni képtelen vagy,
istened vagyok, egy és végtelen nagy.”

Épp autópályán 130-al. Csörög a telefonom. Headseten vagyok. Nem nézek oda, csak felveszem. Megszólal egy férfihang: „Na itt vagyok”. Mondom: „Öööö… Én is… De ki vagy?”. Csönd. Aztán: „A volt férjed. Tudod, az a barom.”

Tegnap a Gina (ex-kollegina) szervezett egy találkozót ex illetve jelenleg is ott dolgozó embereknek. Mármint ahol Szívem meg én is dolgoztunk. Ezer hála és köszönet neki ezért. Jó volt. Igaz, mi ketten nem maradtunk ott sokáig, de sokkal jobb volt, mint vártuk. Sok olyan baráttal, ismerőssel találkoztunk, akit azóta nem láttunk, hogy elhagytuk a céget. És úgy tűnt, örülnek nekünk . Nem sok emberrel beszélgettünk, de nagyon jól esett egy nevetgélős nosztalgiázó beszélgetés Zionával, meg az, hogy a fiuk csocsóztak velem, pedig tudják, hogy pocsékul játszom, és hogy Gee emlékezett arra, hogy én száraz fehérbort szoktam inni. Utána még hazavittük Zionát meg beugrottunk a Szerájba kajáért. Nem tudom, igazából mit gondolnak arról, hogy mi (még mindig) együtt vagyunk és nem is érdekel, de az biztos, hogy meglepődtek rajta… .

Elég szarul indult az esténk. De átléptünk rajta. Elnapoltuk jövő keddig.
Aztán elmentünk vacsizni. Megmutattam Nyuszimnak egy étteremet, ahol utoljára az ex-férjemmel jártam vagy 5 éve. Semmi sem változott ott. És Szívem meggyőződött arról, hogy tényleg nagyon finom steakjük van. Én meg arról, hogy a szörnyeim még mindig nem engednek el. De egy szerető Nufi sokat segít… Na meg egy vilmos pálesz is… . Utána elindultunk haza, de nem nagyon volt kedvünk a 4 falhoz. Valahogy teljesen normális ötletnek tűnt, hogy éjfél előtt fél órával felautókázunk Normafára a Sportszállodába, ahol 2 éve összehozott minket a véletlen (hmmm, vagy mégsem volt véletlen?). 2 éve a céges 2 hetes rendezvénye után az első randinkon szintén a vacsora után felmentünk oda sétálni a vaksötétbe este 10-kor, amikor 5 fok volt és süvített a szél. És mi akkor boldogan felsétáltunk a János hegyi kilátóba. Mint ahogy most is. Persze megint senki nem volt a környéken. Mert nincs még két olyan lökött, aki október végén éjfélkor túrázna Normafán. Végül is, tavaly is ezt tettük. Meg valószínűleg, jövőre is ezt tesszük. A séta közben megbeszéltük, hogy az esküvőt valahol a Karib tenger térségében tartjuk… Ha már nosztalgiázunk minden éveben…

Ma van Pucukám szülinapja!!! 9 éves lett…! Olyan nagy már! És mégis olyan kicsi… . Legalábbis nekem… Most rohanok majd be a suliba, viszek be neki tortát. Reggel mér megkapta az ajándékát, nagyon örült is neki. És én is nagyon örülök, hogy ő meg Bebe van nekem. Meg persze Nyuszikám is van. Olyan jó 2 méteres majdnem . Read more

MA van 2 éve, hogy először találkoztunk Nyuszimmal!!! Már vagy 1 éve dolgoztunk akkor nagyjából ugyanannál a cégnél, és mit tesz Isten??? Na mit? A Szent István Bazilikában találkozunk!!!! Céges dolog volt az is, kiállításunk volt ott, és akkor ott este találkoztunk. Addig még azt sem tudtam, hogy egy helyen dolgozunk, nem azt, hogy a világon van. Igen, nincsenek véletlenek. De elég jó humora van a sorsnak. Vagy kinek… És utána még sok sok minden történt, mire mi EGY PÁR lettünk. Volt benne sok nevetés meg sírás, még több szeretkezés, és még annál is több csendes simogatás. Nagyon sok harc és még több bújás. Barátok drukkolása és mások gáncsoskodása, saját szörnyetegek legyözése (folyamatban), és a másik szörnyeinek fejbevágása (eredményesebb, mint a saját projekt). Sok minden történt, na. De a lényeg az, hogy JÓ!

Nyuszim és én elég sokat csiszolódtunk. Kis utánaszámolással rájöttünk, hogy lassan 2 éve ismerjük egymást. És hogy én az utóbbi 4 évben nem voltam valakivel ennyit egy huzamban, ő meg több ideje van velem, mint a legutóbbi kapcsolata. Magyarán, túlszárnyaltuk önmagunkat. Király! Ohh, és sokat változtunk is ám! Például:

- Ő már nem szereti a Dobos tortát meg az aszalt sárgabarackot.

- Ellenben szereti a zöldség levest (csak az enyémet, persze), meg a káposztát és a csoki fagyit.

- Én meg megszerettem mellette a palacsintát (csak az övét, nyílván), a füstölt sajtot és a karalábét. Read more

Hideg van. De olyan jó hideg, ha lehet így fogalmazni. Olyan hideg, amikor elkezdem várni a havacskát meg a Karácsonyt. Nem mintha bármit is jelentene a Karácsony… Habár, nem igaz. Eddig nem jelentett semmit azon kívül, hogy meg kell látogatni anno undok köcsög ex-anyósokét. Ex-apósomomat nem bántom, elég nagy baj neki az a boszorkány a nyakán. Aztán meg azt jelentette, hogy szintén köcsög ex-férj elviszi a fiukat. Read more